THOMAS FINNICK HAWTHORN 
Név: Thomas Finnick Hawthorn (A Finnick szigorúan csak a barátaimnak)
Kor: 22 év
Nem: férfi
Faj: Démon
Születési hely; idő: Pokol, 1990 augusztus 5.
Jellem: Hogy is mondjam, eléggé elviselhetetlen vagyok. Mások számára, talán csak mert nehéz beismerni, hogy nagyjából mindig igazam van. Előbb gondolkodok, aztán cselekszem, kicsit polihisztor szerű vagyok, mindenhez hozzá tudok szólni értelmesen. A színészi képességeim se semmik, simán be tudok olvadni bármilyen társaságba. Előszeretettel gúnyolódom, gáncsolok ki másokat, és különösen agresszív és erőszakos vagyok, mindig elérem amit akarok, ehhez felhasználok bárkit s bármit. Egyetlen egy valaki van, aki érdekel és akivel törődök, akit talán még szeretek is, és az az öcsém.
Külső: A szemeim tengerzöldek, a bőröm hófehér és selymes (igen, annak ellenére, hogy férfi vagyok, de elárulom, ez pár csajnak még be is jön). Hajam szőkés barna, olyan 180 cm vagyok. Szeretek mosolyogni, de nem mindenki szereti, mikor megteszem, ugyanis leginkább sötét, számító, gyilkos vigyor szokott ez lenni, ami után semmi jó nem következik
Átváltozott alak: -
Play by: Chace Crawford
Titulus: Dirty Brother
Képesség: Anyagtalanítás; képes vagyok bárminek és bárkinek megváltoztatni a sűrűségét.
Anya: fogalmam sincs
Apa: nem tudom
Testvérek: Gale Hawthorn; 19 éves; Imádom őt, az egyetlen személy, aki felé képes vagyok szeretetet érezni, és aki a gyenge pontom. Nem tudom, mi baja, csak azt, hogy nagyon labilis az idegrendszere. Nekem sem teljesen jó, hamar el tudom veszteni a fejem, ki tudok borulni, de Gale más, ő ha kiborul - és a legapróbb dologtól is ki tud - akkor maga ellen fordul, és üvöltözik. Gyenge, nagyon egyedül van, védtelen, csak én vagyok neki, és én igyekszem megvédeni, kiállni érte, de zsarolható vagyok vele, és ez legyengít. De ha Galeről van szó, ez sem érdekel.
Egyéb hozzátartozók: -
Múlt: (Nem ismerem a szüleimet, de kicsit sem hiányoznak, nehogy bárki is úgy gondolja. Bár talán egy kis segítség el kellett volna, mikor Gale-lel együtt voltam, a gyerekkoromban semmi izgalmas nem volt, a nagyjára talán nem is emlékszem teljesen, vagy csak nem akarok. A légyen végül is ugyanaz. Gale. És ő egyszer meg még egyszer és ezerszer. Hogy mikor borult meg az elméje, nem egészen emlékszem, talán két évvel ezelőtt... Marco akart vele beszélni, nem akartam elengedni, de hát mégis ki vagyok én, hogy szembe forduljak Vele? Senki, így nem volt más választásom, elengedtem. Mikor visszajött egész testében remegett, és egy rossz szóra is összerogyott, elvesztette a kapcsolatot a külvilággal. Csak én tudtam hatni rá, ha kicsit is. Utána az életem már az övéhez volt kötve, nem hagyhattam egyedül, hiszen... bármi megtörténhetett, és nekem csak ő volt. Az érzéseimnek csak ő volt.
Egy éve azonban kénytelen voltam otthagyni őt, megbízást kaptam, be kellett épülnöm az angyalokhoz, hogy infókat szerezzek. Nem akartam menni, komolyan, Gale miatt, de rájöttem, hogy ha maradok többet ártok neki, így nagy nehezen mentem, és reménykedtem, hogy az egyetlen, aki fontos, nem fog eltűnni, mire visszamegyek. Az angyalok közt lenni... undorító, nem szeretem, gyűlölöm, mindet... és ott van Jane, akinek tudom, hogy tetszem, tudom, hogy azt hiszi, mindent tud rólam. és veszélyesebb lett a játék, ha a közelembe kerül, ha bárit megtud rólam valójában, akkor onnantól nagyon rezeg a léc alattam. Csak Galet féltem, nekem csak ő fontos, és ha úgy látom, a lány, vagy bármelyik tündi veszélyt jelent rá... akkor vigyázzon mindenki, mert előbújik belőlem a valódi énem, és senki nem fogja megköszönni.
Példajáték:A szék egész kényelmes volt ahhoz képest, hogy csak sima fából volt, és a legparasztiasabb stílusú, de persze karfája, az volt. Bár már rég nem éreztem a kezeim, láttam őket, ahogy a kedves férfiakét is, akik leszorították. Egyszerű volt a felállás, vagy fizetek végre a drogokért, vagy a főmufti átvágja a torkom. Júj, hogy oda ne rohanjak. Nagyon féltem, pont, hogy el nem aludtam. Már rég nem éreztem félelmet, csak végtelen fájdalmat és unalmat. Vártak valamire, már nem engem szívattak, hanem csak vártak és vártak. De kire??? Hamarosan meg is tudtam; az egyik visszatérő ágyastársam, a dillerek feje belibbent a terembe, nah, belépett az ellenség területére. Szemei szikrákat szórva meredtek rám. Miattam van itt. Tudja, hogy ki tudnám fizetni, amit kérnek, akár a százszorosát is, hiszen annyi pénzem van, hogy végigélhetném munka nélkül hátralévő mocskos kis életemet akár kétszer is. Egyszerűen csak makacs vagyok. Vagy simán hülye. Ő viszont... ő viszont bolond. Hiába próbálja elrejteni előlem, tudom, hogy szeret, és azért okoz mindig fájdalmat, hogy érezze; képes megtenni az érzelmei ellenére is. Ezt bírom benne, ezért nem hagytam még faképnél. Most is látom a szemében a féltést, a hihetetlen düh alatt, és azt is tudom, hogy ezért is rám mérges; mert semmi nem érdekel.
- Hagyjátok már békén, csak egy kis taknyos, ha kinyírjátok, senki sem fog fizetni nektek - Mordult rá a késes hapira, aki felvonta kérdőn a szemöldökét, mögém lépett, és beletépve hajamba, hátra rántotta a fejem, hogy nyakam elérhető legyen. Heh, végre vége. De nem. Claus felmordult.
- Jól van, akkor kifizetem én - Préselte ki fogai közt, majd levágott valamit az asztalra, engem meg elengedtek. Mérgesen álltam fel, de azonnal is csuklottam volna össze, ha el nem kap, sőt, fel a karjaiba, s szó nélkül ki nem megy velem. Bepakolt egy autóba, én már félájult voltam. Folyamatosan beszélt, de semmit nem értettem, csak feküdtem a limuzin hátsó ülésén. Aztán képszakadás.
Otthon ébredtem, kómásan, hulla fáradtan, és olyan fájdalmakkal, hogy felállni alig tudtam. Szépen látszott a fürdőszobai tükörben, hogy Claus kért valamit cserébe. Tiszta véraláfutás és seb voltam. Az edző nem fog örülni. De nem érdekelt. Egyet kért; hogy az arcomra vigyázzak, meg a karomra, ami kilátszik a mez alól. Nem sikerült, finoman szólva. Tiszta seb voltam, az ujjaim is, remegtek. Lemosakodtam, igyekeztem megtanulni normálisan menni, majd beszálltam a limuzinba, ami jött értem.... és szembe találtam magam azt edzővel, aki mocskosul kezdett káromkodni, majd megkérdezte, ki bántott. Gúnyosan, lesajnálóan felnevettem, és halkan, keserűen kinyögtem a választ;
- Mindenki - Suttogtam rekedten, és kinéztem az ablakon. Tudtam, hogy ezzel nem fog megelégedni, ezért visszanéztem rá.
- De hogy egy közelebbi példát említsek... az nem volt a szerződésemben, hogy hagynom kéne szó nélkül, hogy Carl rajtam végezze a dolgát akaratom ellenére - Néztem rá halál nyugodt arccal, miközben ő kapkodta a levegőt. Én már túltettem magam az eseten, de jó volt látni, ahogy halat játszik, és megesküszik, hogy ezért számol Carllal. Kit érdekel az a marha? Engem nem, nem ezért mondtam, de mindegy. Kiszálltam a kocsiból, átöltöztem, majd érdektelen arccal néztem, ahogy az edző szinte megfojtja Carl-t. És végül kimentem a többiekkel a pályára. A közönség döbbenten hördült fel kinézetemre, de nem érdekeltek. Engem már csak a labda érdekelt... el is kezdődött a játék.
