GALE PEETAHAWTHORN 
Név: Gale Peeta Hawthorn
Kor: 19
Nem: férfi
Faj: Démon
Születési hely; idő: Pokol, 1992. Június 17.
Jellem: Egy ideig olyan voltam, mint Finnick, de mostanra megváltoztam. Visszahúzódó lettem, gyenge, és kiszolgáltatott a többieknek. Ha nagyon szépen akarom kifejezni magam figyelemzavaros vagyok. Igazából nem így hívják, páran bolondként fémjeleznek. Sokszor vesztem el a kapcsolatot a külvilággal, motyogok és nézek magam elé üveges tekintettel, vagy karmolászom magam. A legkisebb dologtól is kibukok, akkor elsötétedik minden, általában a földön kelek fel, füleimen a kezeimmel. Tartok mindentől és mindenkitől, csak Finncikben bízom meg.
Külső: Hajam szőkés-vöröses, bőröm hófehér. Szemeim barnák, de ha depressziós vagyok, akkor szinte fekete. Nem vagyok túl magas, olyan 170 cmt érintem épphogy. A sötét színeket szeretem, főleg szürke, sötétkék és fekete ruhákat hordok. Izmos vagyok, általában szép, szivárványszínű foltjaim vannak, ennek rengeteg oka van, de csak az eredmény a lényeg. Enyhén reszketek egész testemben.
Átváltozott alak: -
Play by: Xavier Samuel
Titulus: Crazy Boy
Képesség: -
Anya: ???
Apa: ???
Testvérek: Finnick Hawthorn; 22 éves; Szeretem, ő vigyáz rám, ha már én nem vagyok erre képes. Tudom, hogy mindent megtesz értem, pedig nem kéne, de hiába mondom neki, én tudom, hogy csak teher vagyok a vállán.
Egyéb hozzátartozók: -
Múlt:Nem emlékszem semmire a gyerekkoromból, hogy mit csináltunk Finnickkel, hogy én mit csináltam, mikor egyedül voltam, hogy mi van a szüleimmel... semmire. A legelső emlékem az, hogy Marco magához hivatott. Nem csináltam semmi rosszat, egyszer csak jött egy démon, hogy most menjek oda, mert ez a parancs. Finnicken látszott, hogy nem akarja, hogy marasztalni szeretne, de végül mentem. És ez lett az egésznek a vége.
Marco ott volt egy nagy teremben... nem sokra emlékszem, csak arra, hogy megharapott, sokszor, rengeteg helyen, aztán pedig eljátszadozott velem, de akkor már alig volt bennem vér, nem nagyon... nem tudok visszaemlékezni. Mikor elkapnak a rohamok az egészet látom, és átélem, de ahogy vége lesz megint nem emlékszem semmire. A lényeg ugyanaz.
Soha nem jöttem teljesen rendbe. Egész testemben remegtem, képtelen voltam egy gondolatot végigvinni, valamit jól átgondolni, vagy valamit teljesen végigcsinálni. Mindenkitől félek, a legapróbb dologtól összeroppanok, és ha valami nem hoz rendbe nagyon gyorsan, akkor elérem a teljes ideg összeroppanást. Már nagyon közel vagyok, tudom, hogy csak Finncik választ el a teljes megbolondulástól. Így is rettenetesen kevés józan órám van, mikor a régi vagyok. De legalább nem bíznak rám küldetéseket, feladatokat, Finnicket viszont korlátlanul zsarolják velem.
Példajáték: A rosszullétig ettem magam, mindent felforgattam, ezt utoljára akkor csináltam, mikor azzal a paraszttal jártam, mikor Liammel még csak küzdöttünk magunkkal. Azt akartam, hogy igenis rosszul legyek. De most miért akarnám ezt? Lenéztem a kezemre, amiben már egy fagyis bödön volt. Mi a fenét csinálok? Csak néztem a kávés fagyira és nem értettem. Jenny odajött hozzám.
- Cameron, ezt el kell engednie - Hihetetlen, hogy még mindig magáz... görcsösen kapaszkodtam a dobozba tovább, mintha csak az életem múlna rajta, nem érdekelt, hogy hideg és az ujjaim lefagytak, nem és csak fogtam tovább a végtelenségig.
- Kérem, el fog jönni, ígérem - Csak néztem rá meredten, és ráztam a fejem, ő meg bólogatott, és közben kihúzta a kezemből a dobozt. Fagyott ujjaim az ölembe estek, én meg néztem ki az ab lakon, és nem tudtam, mit művelek. Jenny letette a fagyit és helyette bevizezett egy rongyot és kezemre csavarta. A meleg szinte égette a bőröm. Őt valahogy sosem zavarta, hogy a fiúk is érdekelnek, Liamnek még örült is... gondolom, azért, mert ez egyet jelentett azzal, hogy nem kell többet gyógyszert szednem, mert nem kívánom a közeljövőben újra kinyírni magam.
Megfogta másik kezem, annál fogva húzott fel a lépcsőn a szobámig és döntött le az ágyra. A sok összezabált kaja tonnás sullyként ülte meg a gyomrom,szinte fájt, és az öt órás hazaút se tett jót nekem, meg az időeltolódás és még a kis tengerparti dolog... azonnal elaludtam.
Hirtelen keltem és ültem fel az ágyban a levegőt kapkodva. Hallottam, hogy valaki a fürdőben szöszöl. Kicsit megijedtem, így lementem Jennyhez, hogy megkérdezzem, mire nevetve válaszolt.
- Maga nagyon fáradt lehet, az Liam, menjen vissza - Elgurult az állam, döbbenten néztem a házvezetőnőre, lassan jutott el hozzám az infó, majd meghallottam a nevem fentről, és a hang melegséggel töltötte el ereimet, mintha csak energia bomba lett volna. Kettesével szedtem a lépcsőket fölfelé, a küszöbön megálltam. Ugyan nem láttam magam egy tükörben sem, de el tudtam képzelni, mennyire csilloghatnak a szemeim, és mennyire kócos vagyok. Liam viszont félistennek nézett ki, már a látványától is beindultam, de ajkamba harapva leállítottam magam... ezen a téren, másik felén nekiindultam, hozzászaladtam és megöleltem, hozzábújtam. Meg akartam csókolni, de még húztam az idegeinket... vagyis az enyémet biztos.
-
Azt hittem, soha nem érsz ide, megettem két heti kajám, Jenny meg fog kattanni mellettem - Végigsimítottam karján, egy centit sem távolodtam el tőle. Aztán feladtam, én eddig bírtam. Mivel kicsit magasabb volt nálam, így lábujjhegyre álltam és úgy csókoltam meg mohón, éhesen, ujjaim hajába túrtak.
