KhaosIva Overcrown
Név: Khaos I. Overcrown
Kor: 16
Nem: nő
Faj: Jelöltek
Születési hely; idő: London, 1995. 12. 24.
Jellem: Nem szívesen beszélek magamról, hiszen már több, mint 16 éve élek együtt szerény személyemmel, így teljesen természetessé vált a jelenlétem az életemben. Mint a levegő. De a barátaim szerint egy igazi kis tündér vagyok. Kedves, előzékeny ösztönembernek mondanak, aki többet tud beszélni, mint az összes ember a földön együtt véve és mindenhez ért egy kicsit. Ez nagyon kedves tőlük, de mivel ők a barátaim nem említik a rossz tulajdonságaimat. Arról a nevelőnőmet kellett megkérdeznem. Szerinte túlságosan makacs és szabad szellemű vagyok. Ha pedig a barátaimról van szó, akkor túlontúl vakmerő és eszetlen. Ez vagyok én. Eszetlen tündérke, aki a saját álomvilágában él.
Külső: Nagyon alacsony vagyok. Olyan 155 cm körül és ehhez társul, hogy alig ütöm meg a 40 kilót. Ez is csak tetézi a tündér elméletet. Egyébként a korombeli normális testtel rendelkezek. Hosszú, egyenes, természetes vörös hajam van és még egy frufrut is beújítottam nem rég. Hófehér bőrömet, apró szeplők tarkítják. Ami pedig a szemeimet illeti; kékek, mint az ég. Hangulatomtól függően változik az árnyalatuk. Ha boldog vagyok akkor világos kék, majdhogynem fehér. Ha szomorú vagyok, akkor sötétek, mint az éjszakai égbolt. Állítólag mikor sírok, egyszerre gomolyog bennük a két árnyalat. Ja, igen; van egy furcsa heg a jobb csuklómon, ami úgy néz ki, mint egy felhő. Igyekszem karkötőkkel takarni ezt a furcsa izét, mivel mindig, olyan érzésem van, amikor valaki rám néz; mintha azt bámulnák.
Play by: Filippa Smeds
Titulus: The Cutie
Anya: Halott
Apa: Halott
Testvérek: Nincs
Egyéb hozzátartozók: Nincs
Múlt: Egyszer volt, hol nem volt: Élet egyszer egy aranyhajú királylány, kinek sötét kék szemei rabul ejtették a hős lovagot, aki mindenkinél fessebb volt az udvarban világos tekintetével és éjsötét sörényével. A Király nem nézte jó szemmel ezt a kapcsolatot, így döntés elé állította egy szem gyermekét: Vagy elhagyja a lovagot és övé lesz a királyság, vagy eldobja a királyságot és megtarthatja a szerelmét. S mivel a királylány többre becsülte az érzelmeit, mint a vagyont, a lovag mellett döntött. A Király viszont belehalt a szomorúságba, hogy egyetlen lánya elhagyta. Így királylányának el kellett foglalni a trónt. Eddig minden szép és jó. Csakhogy a sok-sok irigy herceg, hercegnő, király és királynő pokollá tették az életüket. Így minek után megszületett gyermekük, szerelmüket bizonyítván öngyilkosságot követtek el.
Vagy legalábbis szeretném ezt hinni. Kiskorom óta ezt a mesét traktálom magamba, ez elég szép az én érzékeny lelkemnek. Ugyebár ebből, mindenkinek lejött, hogy 2 éves koromban egyedül találtak meg egy Croydon-i árvaház előtt egy mózeskosárba. Mellettem volt minden adatom és egy kis cetli, amit azóta magammal hordok." Sok sikert!" Ennyi áll rajta. Egyébként átlagos életem volt; jártam oviba, általánosba és ösztöndíjazott lettem Los Angeles leghíresebb művészeti iskolája által. Úgyhogy kénytelen voltam elköltözni és mivel rengeteg pénzem van, ezért vettem magamnak egy saját lakást. Jó volt végre, olyan szobába aludni, amiben nincsenek rajtad kívül még öten. Szóval nagyon élvezem a mostani önálló életem és folyamatosan levelezek az árvaházban lévő barátaimmal és a nevelőnőmmel, de az "élő" emberi kapcsolataimat is rendszeresen "táplálom". Ja és a 15. szülinapomon, az iskola karácsonyi rendezvényén és kiállításán megkaptam "Az év ifjú fotósa" díjat. És tavaly is megvédtem a címemet. Idén is tervezem.
Példajáték: Hajnali négy óra van. Idegesen bámulom az órámat, de csak nem akar haladni a percmutató. Annyira izgatott voltam, hogy már 3-kor felébredtem. Sóhajtva nyúlok bele a chipses zacsiba. A zizegés furcsán hangosnak hat ebben a reggeli csöndben. Kicsit olyan, mint a vihar előtti csend. Várakozó, sejtelmes. Igyekszem csendesen enni. Szeretem ennek a várakozásnak a nyomását. Felpörget. Érdekel, mi lehet, olyan nagy kaliberű, hogy megtörje ezt a békét?
Lábamat lóbálva, türelmetlenül nézem a horizontot. Gyere már fel te lusta Nap! A számítások szerint, már 2 perce és 37… 38… 39… 40 másodperce hajnalodnia kéne!
-
Aj, már. – Pufogva dőlök hátra és felbámulok az égre. Sötét van, de mintha árnyak mozognának a feketeség jótékony takarása alatt… Összevonom a szemöldökön és kicsit oldalra döntöm a fejem. Pislogok párat és megszűnik a mozgás. Biztos csak nagyon-nagyon fáradt vagyok. Dobolni kezdek a hasamon, majd nem bírom tovább a tétlenséget; felülök. Egyre dühösebben szuggerálom azt a helyet, ahol ennek a pöffeszkedő égitestnek kell lennie. Gyűlölök várni.
Egyre laposabbakat pislogok, majd csak a sötétet látom. Persze rögtön megriadok a gondolatra, hogy elaludtam és ijedtemben még fel is sikítok. A hangom víz hangzik az üres utcákon, de furcsa mód nincs egyedül. Egy gyermeteg kacaj társul hozzá.
-
Na, ki vagyok? – kuncog egy lány hangja a fülemben. Vajon ki lehet az?
-
Talán Mira? – tudatlanságomon bőven érezni, hogy olyan megjátszott, akár a modellek mosolya a plakátokon. De persze a gyerekek naivak, nem érdekli őket a hangsúly. Csak a mondandó a fontos.
-
Hogy keverhetsz össze azzal a buta libával? – a nagy felháborodottságában elereszti szemem és mellém állva csúnyán néz le rám. –
Még 100ig sem tud elszámolni!-
Elnézését kérem Kate hercegnő. – hajtok fejet előtte. Rögtön megenyhül és leül mellém. –
Ugye tudod, hogy el fogok menni? – beszéd közben felveszem a fényképező gépem és végre sorozatban lekaphatom azt az idióta fényforrást.
-
Igen. De azt is tudom, hogy visszajössz! – nevet rám. –
Azt mondtad, hogy mindig velem leszel. Szóval ez csak egy nyaralás nem? – vidáman néz rám. Összeszorul a szívem.
-
Igen. Egy nyaralás. – mosolygok rá szomorúan. Megsimogatom buksiját és kezébe adom a gépet. Belemerülök a második, olyan dologba, amiben tehetséges vagyok. Jó figyelem elterelés neki is és nekem is. De az idő nem áll meg. Az ő figyelmét nem lehet elterelni. Hisz ő soha nem figyel. Csak rohan, mintha mindig késésben lenne…
