Michael Dwayne Brightmore

MICHAEL DWAYNE BRIGHTMORE





Név: Michael Dwayne Brightmore
Kor: 19
Nem: fiú
Faj: Angyal
Születési hely; idő: Kingdom of Heaven, 1993. szeptember.16




Jellem: Amit mások látnak rajta: Michael leginkább jóindulatú és békeszerető. A mindennapi életben is a nyugodt szemlélő szerepét játssza. Ha látja embertársai szűklátókörűségét és hibáit, természetesen megvan a maga véleménye, de ezek miatt csak ritkán bosszankodik. Nem háborog, és nem táplál haragot. Lehetőség szerint kerüli az izgalmakat, a zajt, és nem képes felfogni, miért nyüzsögnek az emberek annyit tennivalóik körül. A társas érintkezésben nyugodt és kellemes. Rendszerint testben-lélekben kerekded és kissé esetlen. Csillapító hatást gyakorol másokra, mert a veszekedéshez mindig kettő kell. Van benne valami szeretetreméltó és vidám, még akkor is, ha nem beszél sokat. Ő kedélyes, kellemes és tréfálkozó. Sőt, tréfában ő az első. Az embereket és az adottságokat nyugodtabban, s ezért pontosabban szemléli, mint más, így jobban észreveszi azt, ami komikus. A viccei szárazak. Nem kerít nekik hosszas bevezetést, hanem azonnal megragadja hallgatóit mind hanghordozásával, mind pedig józan és semmitmondó arcával. Csak ritkán nevet a saját viccein. Veszély esetén mindig megőrzi hidegvérét, nem cselekszik azonnal. Nem, mert az ő ereje abban van, hogy még most, a veszély kellős közepén is nyugodtan szemléli a helyzetet, mérlegel és összehasonlít minden lehetőséget, hogy azután a legegyszerűbb és legbiztosabb utat válassza. A barátság terén nem olyan szívélyes és túláradó, mint bárki más, ezzel ellentétben kitartó és hűséges. Michaelből nem hiányzik sem az energia, sem az eltökéltség. Képes arra, hogy határozatokat hozzon, és azokat végre is hajtsa, de ezt nem teszi azonnal. Rendszerint a körülményeknek vagy valaki másnak kell őt cselekvésre kényszerítenie. Ha azonban egyszer megmozdult, kiderül, hogy mennyire ügyes is tud lenni.

Amilyen valójában: Semmi sem lepi meg, semmi sem indítja meg, semmi nem kelt benne csodálkozást, és nem is lelkesíti. Ő nyugodt megfigyelő marad. A mindennapokban ez a magatartás néha ingerlő. Nem ragadják el az érzések, legyen az öröm vagy gond, bosszúság vagy az élmények özöne. A túlfeszített helyzeteket nyugodtan, esetleg ironikus mosollyal szemléli. A nyugtalanságra feltűnően határozottan reagál. Ha belép valaki melegszívűen és lelkesedve, ő hideg lesz, mint a jég. Ha valaki megvan telve a világ nyomorúságai miatti panasszal, pesszimistán, akkor optimistább, mint valaha, és elviselhetetlenül gúnyolódik. Ha megjelenik valaki színültig telve tervekkel és javaslatokkal, akkor számára a legnagyobb élvezet, ha lelkesedésére hideg vizet önthet. Kiegyensúlyozott gondolkodásával és éles elméjével könnyűszerrel rámutat az illető ötleteinek gyengéire. Ha enged ennek a kevéssé kellemes vonásának, másokat kínzó, kellemetlen alakká válhat, aki csak annál jobban ingerli a többit, mert saját nyugalmát soha el nem veszíti. Rendkívül jól szórakozik, miközben mások dühöngve bosszankodnak. Ő lustább, mint a többiek és igyekszik minden erőfeszítést elkerülni. Opportunista. Ez a vonása arra vezethető vissza, hogy undorodik minden fáradozástól és kényelmetlenségtől. Jobban érdekli az, ami könnyen és fáradság nélkül megoldható, mint az, ami jó és igazságos. Mások iránt közönyös. Sem nem kemény, sem nem brutális, de hideg. Ha valaki segítséget kér tőle, és cselekvésre ösztönözhető, akkor barátságos és szeretetreméltó. Egyébként visszahúzódik, mert alaptermészetéhez tartozik az a vágy, hogy lehetőleg ne zavarja senki. Így biztosítja saját kényelmes életét, hogy ne kelljen törődnie mások gondjaival és bajaival. Fölényes. Michael leginkább hajlamos a gőgös közönyre, amelyet önteltségnek is nevezhetünk. Temperamentuma kiegyensúlyozott. Csupán érdektelen megfigyelője annak, ami körülötte történik. Nyugalmával és éleslátásával minél inkább észreveszi az emberek ostobaságát, hiúságát és önzését, annál inkább kialakul benne mások megvetése. Magatartása fölényessé válik. Pontosabban: tanulmányozza az embereket, de alig érdeklődik irántuk.
Külső: Michael szavaival élve: Érdekel a kinézetem kis bogár? Gyere nézzünk együtt a tükörbe! Akarod, hogy elmondjam mit látok? Jó. De engem figyelj, ne pedig a saját tükörképedet. Én személy szerint egy erős és magabiztos fiút látok, hófehér bőrrel és gondatlannak tűnő arccal. Azt hittem sosem fogod a szemeimet nézni, de rendben nézz csak bele azokba a kék szemekbe. Miért nézel így rám? Oh megfogott a szőke hajtincsem? Csak össze ne borzold, szeretem így kifésülve. A rajtam lévő fekete bőrkabát csak megtévesztés, tulajdonképpen már látom az arcodon mennyire beleszerettél a külsőmbe. Nem igazán örülök neki, de mindegy. Ha tudnád hány inget tartogatok a ruhásszekrényemben, már nem mosolyognál ennyire, ha belenézel a tükörbe. Mondd te mit látsz? Képes vagy megkülönböztetni azt amit én mutatok neked és a valóságot egyaránt? Nem? Oh de kár! Nézzük együtt akkor, újra. A valóság az amit eltitkolok, amikor lehet ingben és egy normális farmernadrágban járok, ez a motoros külsejű alak, nem én vagyok. Ugye tudod? Ha nem akkor most mondom. Ez amit most látsz, csak a különleges alkalmakra szolgál, mint most ez. Ugye megértesz? Látom eltévedtél a tükörben kis bogár. Sebaj, a ruhát és a kinézetemet úgy ahogy de letudtuk. Azt mondod magas vagyok? Nem én tehetek róla, hogy ekkorára megnőttem, látnád az apámat, ő jóval magasabb nálam. Csak 187 centiméter vagyok, az nem lehet olyan sok. Vagy igen? Erősnek vélsz? Hm van benne némi igazság, de ne akard, hogy pont rajtad mutassam meg az erőmet, gyengékkel csak ritka esetekkor kötegszem. De akkor is csak azért mert nem én kezdtem, ezt jobb ha tudod. Tehát láss bármilyen nagynak és erősnek tudd, csak akkor támadok, ha te is ezt teszed.
Átváltozott alak:

Play by: Jamie Campbell Bower
Titulus: Mr. Heartbreaker
Képesség: Sugallat: Ez a képesség az elmére hat, s segítségével a már létező érzelmeket, indíttatásokat és terveket képes befolyásolni mások elméjében, illetve érzelem és gondolatmagokat elhinteni. Roppant bonyolult és kiszámíthatatlan képesség, és nehéz kezelni. A ténykedés egyébként, ha ügyesen csinálják, észrevétlen.




Anya: Nem emlékszik rá
Apa: Nem emlékszik rá
Testvérek: Nem tud róla, hogy lenne
Egyéb hozzátartozók:
Lysander aki a legjobb barátja
Beatrice a szerelme



Múlt:
Nem emlékszem a gyerekkoromra, sőt arra sem, hogy lett volna családom. A legelső kép amire tisztán emlékszem az kilencéves koromból maradt meg az emlékezetemben. Valaki a nevemen szólított és azt akarta, hogy kövessem. Persze én nagyon is jól éreztem magam Violinceában, nem akartam egykönnyen otthagyni a hatalmas fákkal teli erdőt. Második otthonommá vált, a hely ahol senki sem találhatott rám. Kiáltani mindig kiáltottak utánam, hogy az Istenért se tévedjek el az erdőben. Mondjuk nekem minden mindegy volt, csak ne kelljen látnom a többiek rám meredő szemeit. Ők legalább tudták, hogy hová tartoznak, mi az amit tenniük kell, meg minden. De én… én mindig különc voltam és nem érdekelt, ha Lysander vagy bárki más aggódott értem. Ezért kellett engem mindig unszolgatni, hogy megtegyek valamit. A fák amúgy tökéletes búvóhelyt adtak, bár minden hiábavaló volt. Mindig rám találtak és a kedvességükkel maguk után ráncigáltak mint valami aprócska vérebet, akit be kell tanítani. Hát mi tagadás, tanítani azt tudtak, de bújócskában még is én voltam a jobb. Órákig voltam egyedül, miközben azok akiknek számítottam egy kicsit valahol máshol kerestek. Váltogattam a búvóhelyeim ezzel is megnehezítve mások életét. Violincea azért volt különleges hely a számomra, mert hatalmas fákkal volt tele, ahol nem mindig találnak rám, a torony szintén, mert egymagam lehettem.
Amikor nem voltam egymagam, mert sajnos voltak ilyen alkalmak is akkor folyton Lysanderrel játszódtam, legalábbis ez az amire mai napig emlékszem még. Mindig nekem kellett a hunyónak lenni, hogy Lys nehogy szem elől tévesszen engem. Igazából ő csak féltett és szerintem okkal is tette. Miért mondom ezt? Nagyon egyszerű a válasz! Két vagy három évvel ezelőtt talán kíváncsiságomból és engedetlenségemből adódóan meglátogattam az embereket.
Haven városa annyira csábított magához, hogy nem tudtam nem engedelmeskedni a város erejének. Persze Lysander mint mindig akkor is figyelmeztetett, hogy túl fiatal vagyok, ne csináljak semmi meggondolatlant. Én semmit sem tettem, legalábbis szándékosan biztosan nem. Ha előre tudom, hogy az Azazel pizzázóban ott lesz az a lány szerintem soha az életbe nem lépem át annak a helynek a küszöbét. Ő annyira csodálatos volt és szép, egyszerűen nem voltam képes az ellenségemnek tartani őt. Bizonyára ezért használtam fel ellene a képességemet, azt akartam, hogy… hogy viszont szeressen. Szerintem túl jól sikerült a vele való beszélgetés, mivel használtam rajta a képességemet eleve nem érdekelte őt, hogy én angyal vagyok ő meg... hát ő meg egy démon. Tudta, hogy az én karjaimban biztonságban lesz és nem kell félnie a többiektől. A többiektől akiket általában a társaimnak nevezek.
Beatrice más volt, mint a többi démon, őt formálni lehetett, alakítani olyanra, amilyenre én akartam.
Neki nem tudom van-e képessége vagy sem, de mindig iszonyat nagy elégedettséggel tölt el a tudat, hogy használhatom valakin a képességemet mondhatni észrevétlenül. A mai napig sem tudja senki, hogy én miért vagyok a legtöbbet az emberek világában és mégis minek ragaszkodom annyira ahhoz a házhoz amit különös módon megvettem a tulajtól. Miből volt rá nekem pénzem? Hááát Isten kirendelte nekem azt is, jelenleg egy házaspár hiszi azt rólam, hogy a fiúk vagyok aki diák valamilyen furcsa nevezetű kollégiumban. Ők adták nekem a pénzt, pusztán azért, mert kitűnően használtam rajtuk is a képességemet. Az a ház áll a szívemhez legközelebb, csak azért mert… mert ott találkozom mindig Beatricevel. Valahogy mindig tudja mikor kell jönnie és egyszerű nemességgel azt mondani nekem, hogy szeret és szüksége van rám. Mi lenne akkor ha, nem használtam volna rajta a képességemet? Nem tudom, csak sejtésem van arról.
De ha már az életben szabályt kell szegnek, akkor azt valami nemes dolog érdekében tegyem és hadd legyen ez a szerelem. Tudom, legyek bármilyen gondoskodó akkor is csak az önzőségem hajt előre, ami miatt rettegek attól, hogy ha minden galiba amit okoztam kiderül akkor én végleg egyedül maradok. Mondjuk eddig mindent megkaptam amit akartam, odafent angyal barátokat, idelent ember szülőket akik valóban hisznek nekem és a Nőt akit szeretek. Kell ennél jobb? Kétlem, csak ki ne derüljön az egész és minden a legnagyobb rendben lesz.


Példajáték:

Helyszín: Violincea és Haven város – Michael és Beatrice háza
Példajáték címe: Találj rám ha tudsz Lysander, avagy hogy kerülök én egyből Beatrice karjaiba?

Nem akartam, hogy tudja hol vagyok és mindenhová kövessen engem azután mint a hozzám nőt véreb aki nem ereszti a gazdáját, vagy a macska meg oly, hízelgős és álszent jószág. Lyander hiába kiabált utánam, én ugyan nem vártam őt meg. Makacs voltam és hajthatatlan. Ha egyedül akarok lenni a gondolataim közepette, akkor senkinek sincs semmilyen jóga megzavarni ebben a fejedelmien érdektelen gondolkodásba. Az erdő annyira csodálatos helyszín volt ahhoz, hogy nyugalomra leljek és elbújjak Lysander elől. Mondjuk, ha valami sokkal okosabb képessége lett volna mint ami most van neki akkor meg tudtam volna érteni őt… de annyira szerencsétlennek tűnt, miközben engem keresett aki éppen felette volt egy hatalmas faodvába meghúzódva. Nem talál rám, ő csak nemes egyszerűséggel beljebb szaladt az erdőben azt remélve, hogy biztosan ott bújtam meg valahol. Bár én sokkal okosabb vagyok, nem merészkedem beljebb, különben órákig keresgélhetném a kivezető utat.
– Jó kirándulást cimbora! – szóltam utána halkan, hogy meg ne hallja a szavaimat és már ki is másztam a faodvából. Szűk hely, éppen, hogy beférek és elrejtőzöm benne. Csoda, eddig nem ragadtam be, nem kellet kiabálnom, hogy valaki segítsen kimászni belőle. Mondjuk vicces egy helyzet ez nem? Olyanok elől rejtőzöm el akik a barátaim és olyanok közé megyek akik az ellenségeim. Mert valljuk be Beatrice soha az életbe nem lesz angyal bármennyire szeretném én azt.
Ha az életemben lett volna valami amit fontosnak tartok akkor az csak ő lenne. Hiszen engem teljes mértékben hidegen hagy az, hogy ő… hogy ő az ellenségem és jobb lenne elpusztítanom őt mint szeretnem és szorosan magamhoz ölelnem. Mondjuk úgy, ő békés jószág csak tudni kell megszelídíteni. Hogy milyenek a módszereim azt inkább hagyjuk, de egy dolog biztos, az a kis gyerek aki előtte voltam biztosan szégyenkezne miattam, mert ő sosem tett volna semmi rosszat. De ugyebár az idők változnak, menni kell előre és hagyni, hogy a szív vezessen minket. Azonban vajon jó helyre vezet minket a szívünk? Jól tudja mikor kell megfordulni vagy egy lépés távolságot tenni a közeledő fától? Nem igazán szeretek fára mászni, de most megkockáztattam a gondolat meg egyből tetteket szült. Észre sem vettem, hogy milyen sietősen és gyorsan másztam fel a kissé megingó fa ágaira. Szerencsére nem dőlt ki alattam, pedig a súlyom miatt én ilyesmit is elképzeltem. A fa kellőképpen volt magas és öreg, mindent láttam amit csak kellet. A kertet ami nincs is olyan messze Violinceától, a kastélyt mely ennek a világnak az egyetlen gyöngyszeme… az erdő után persze. Mert itt a fák között sokkal jobban el tudok bújni, mint odahaza a folyósokon, a falak között és a toronyban. A bennem lévő dobogó valami újfent megszólalt, látni akarta Őt legalább egy órácskára vagy lehetőleg többre. A biztonság kedvéért körbe néztem, majd elrugaszkodtam a fától és a legmegfelelőbb pillanatban kitártam a szárnyaimat is. Lysander az én nagy-nagy szerencsémre nem vett észre, amit nem is sajnáltam, hiszen bárhová mehettem akkor sem talált volna rám. Most úgy éreztem muszáj meglátogatnom Beatricet, egyszerűen látnom kell őt és kész.
Ha róla volt szó sosem számított milyen sokat kell repülnöm azért, hogy láthassam. Bár, hogy miért kell ennyit titkolóznom mások előtt az jó kérdés! Talán attól tartok, hogyha elmondom nekik nem értenek meg. Elvonókúrára küldenek a sötét és számomra rideg cellába, ahol mások a megtisztulást várják. Beleborzongtam a tudatba, hogy egyesek annyira ostobák tudnak lenni... egy négy falas szobától várják a megváltást. Én önszántamból tuti biztos, nem járnék oda szívesen. Lysander – aki maga személy szerint elégé tiszta – folyton ott van, pedig semmilyen rosszat sem követett el. Néha hiába kérdeztem nem válaszolt. Vajon megszegte a tíz parancsolatot és azért bünteti magát? Nálam az ilyesmi azt hiszem nem működik, képtelen lennék olyat tenni amivel csak ártanék magamnak vagy a lelkemnek ami még megvan.
Beatrice arca volt az amit először megláttam magam előtt ahogy beléptem a házunkba. Megelőzött, e szerint ő már régóta itt lehet és várhat rám.
– Késtél, mint mindig kis angyalom. – vicces hangulatában volt, de látszott rajta, hogy gondterhelt és nyomja valami a szívét. A keleténél sokkal jobban bújt hozzám, már-már zavaró volt a tudat, hogy úgy érezem az ő lelke egyé akar válni az enyémmel. A testünk szót már nem mertem megkockáztatni, úgyis valami… valami más jutott volna az eszembe.
– Feltartottak, de most itt vagyok veled és csak ez számít! – csak ez számít, ismétlődött bennem a mondatom vége. Azonban mennyire gondolhattam mindezt őszintén? Hiszen oly sok dolog van ami miatt érdemes élni. Biztos, hogy Ő az igazi? Igen. A legjobb bizonyítékom rá, a házban való jelenlétem. Tulajdonképpen, ha nem szeretném nem lennék itt, sőt azt sem akarnám, hogy néha – nagyon ritka esetekkor- papás mamásat játszunk.
– Mondd, hogy odafent nincs angyal szajhád és csak én vagyok neked. – megsimogattam az arcát, mint akinek a füle mellett elment a megjegyzése és semmit sem hallott.
Bár az ő kérlelő tekintetének nem tudtam nemet mondani vagy éppenséggel hallgatni a sírig. Muszáj volt kitátanom a számat és némi szót kinyögni neki.
– Egy angyalt sem ismerek aki rabul tudná ejteni a szívemet. Nekem csak te vagy Beatrice nagy kár, hogy nem tudom bebizonyítani neked. – elkapta a blúzom gallérját és közelebb húzott magához.
– Ha rájövők, hogy hazudsz én…én megölöm a lányt, a kitépett szívét meg neked adom. – igen, azért meglátszik rajta a származása, az ilyesmi azonban engem sosem zavart.
Úgysem fenyegetek engem semmiért, ha mégis akkor nem tudtak ennyire hatásosan mint Beatrice.
– Ugyan Beatrice én szeretlek és eszem ágában sincs mást szeretni. Tudod az angyal lányok… nem is hozzám valóak.
– Szeretsz? Na és az mit jelent? – kuncogva eltakartam az arcomat, csak mert annyira butának tűnt ezzel a kérdéssel. De ahogy elhúzta a kezemet az arcomtól én azon nyomban a karjaimba vettem és hátra huppantam vele az ágyba. Nem, nem, nem én semmi perverz dolgot nem akartam jelenleg tenni, egyszerűen kényelmesen szerettem volna magamhoz ölelni őt.
– Néha annyira buta kérdéseket teszel fel. Azonban tudd, légy bármilyen én akkor is szeretni foglak téged. – oké lehet, hogy ezt a mondatomat egy csókkal jutalmazta de én… én mégis csak lentebb csúsztam és egyszerű nemességgel a karjaiba bújtam. Valamiért most erre volt szükségem és kész. Az már nem érdekelt, hogy mennyire lepte meg az amit tettem vagy sem.